Légtechnikai anyagok

Flexibilis műanyag csövek

-antisztatikus és antibakteriális(zöld)
-antisztatikus(kék)

brookflex cso

 

 

 

 Légtechnika anyagokról általában

A légtechnikai rendszereket elsősorban vagy a komfortérzet javítása, vagy valamilyen különleges ipari technológiai által megkövetelt célból építik ki. A ma létező szellőztető rendszerek a legkülönbözőbb elvek alapján és hatásfokkal működnek. Többségében egyrészt gravitációs, másrészt kényszeráramú megoldással működhetnek. Megkülönböztetünk továbbá elszívott, nyomott vagy kiegyenlített rendszereket. Részint ennek tudható be, hogy a különböző szellőztető rendszerek alkatrészei is igen sokfélék lehetnek. Nemcsak arról van szó, hogy az egyes technológiák más épületgépészeti berendezéshez képest sokkal nagyobb keresztmetszetű csöveket alkalmaznak. A szellőztető rendszerek egyes alkotóelemeinek elrejtése sajnos nem mindig kivitelezhető. A tervezéskor ebből adódóan már jó előre megmondható azoknak a légtechnikai anyagoknak a felhasználása, amelyekre egyébként nem minden esetben lenne szükség. A szellőztető berendezések működését biztosító alapvető légtechnikai anyagok mellett más kiegészítőkre is szükség lehet.

Hatásfok és biztonság

A szellőztetés hatékony megvalósítását garantáló légtechnikai anyagok mellett legalább annyira fontosak az egyes rendszerekhez tartozó olyan alkatrészek, amelyek elsősorban a biztonságot szolgálják. Gondoljunk csak arra, hogy minden rendszer esetében gondoskodni kell például az elszívott levegő pótlásának lehetőségéről. Ennek hiányában – illetve a kialakult vákuumhatás következtében – könnyen bekövetkezhet tragédia is. Például ha valamilyen oknál fogva a kéményből szív vissza rendszerünk. Utóbbi kiküszöbölésére régóta bevett gyakorlat a külsőlevegő áteresztő készülékek alkalmazása, amelyek egyrészt a falnyílásokhoz hasonló helyekre illeszthetők, másrészt speciális szabályzókkal ellátva napjainkban már automatikus működéssel képesek a kívánt mennyiségű levegő pótlására. A túlnyomásos rendszerek megvalósítása szintén egyedi alapanyagokat igényel, igaz ezek kiépítése viszonylag elenyésző és rendszerint vegyszertároló aknáknál használatosak, Ezeken a helyeken elengedhetetlen ugyanis a tárolóban uralkodó belső koncentráció hígítása, ily módon egyedi áteresztő elemek beépítésé garantálja a levegő kijutását. A ventilátorok, szellőzés- és klímatechnikai gépek, a szellőztető rendszerek megépítéséhez nélkülözhetetlen és eltérő hosszúságban kapható merev- és flexibilis légtechnikai csövek, különböző idomok, rácsok, légmennyiség szabályzók vagy éppen az utóbbiak szakszerű beépítéséhez szükséges szigeteléstechnikai és rögzítés-technikai tartozékok legalább annyira fontosak, mint a minőségi légtechnikai szűrőanyagok. Utóbbiak szintén az energia megtakarítást valamint a légkezelők kiváló működését garantálják.

A leggyakoribb légszűrők és felhasználásuk

Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy a szellőztető rendszerek „lelkét” a benne található légszűrők jelentik. A légtechnikai anyagok között igen elterjedtek azok a különböző finomszűrő paplanok, amelyek a pormentes terek megfelelő légellátására szolgálnak. Ezek az előszűrőként használt poliészter szálas tekercsben kapható termékek nemcsak nélkülözik az emberi egészségre ártalmas anyagokat, de a hatékonyság növelése érdekében pormegkötő impregnálással is kaphatók. Az utóbbi években igen keresett termékek lettek a "Z" légtechnikai előszűrő betétek, amelyek igénybevételtől függően galvanizált acél- vagy kartonkerettel készülnek. A compact légszűrők legjellemzőbb tulajdonsága a helytakarékos kialakítás, illetve az, hogy szintén nem tartalmaznak egészségre ártalmas anyagokat. Leggyakrabban használt változata a speciális baktérium és gombaölő bevonattal ellátott légszűrő, melyet előszeretettel alkalmaznak élelmiszer és gyógyszeripari tisztaterekben. Meglehetősen masszív kialakítása nagy nyomás terhelhetőségre is alkalmassá teszi. A Hepa & Ulpa szűrők egy sajátos termékcsoportot képeznek a kategóriában. Standard lapos, barázdált, folyadék, vagy habtömítéssel gyártott változatait általában az olyan terülteken alkalmazzák, ahol a rendkívül magas levegőminőség elvárt. Legalább ennyire egyedi termékek az aktívszén szűrőpatronok. Legfontosabb funkciójuk a különböző szellőző rendszerekbe táplált levegő tisztítása. A galvanizált, vagy rozsdamentes acél műanyagházzal készült szűrőpatronok abszorpciós tulajdonságuk révén könnyűszerrel kiszűrik nemcsak az emberi egészségre káros gázokat és gőzöket, de a kellemetlen szagokat is. A leggyakrabban üzemi konyhákban, festőüzemekben és üzemanyagtöltő állomásokon használt aktívszén szűrőpatronokat a szellőző levegőmennyiség arányában valamint a szükséges kontaktidő biztosításának figyelembe vételével érdemes méretezni.

EGYHELYSÉGES VAGY SZOBAI HŐCSERÉLŐS SZELLŐZTETŐK

Rólunk

Cégünk 2006 tól foglalkozik épületgépészettel, hőtechnikával, solar rendszerekkel. Termékeinket magas minőségben kivitelezzük, folyamatosan fejlesztünk. évről évre nő az elégedett ügyfeleink száma.

Create a Joomla website with Joomla Templates. These Joomla Themes are reviewed and tested for optimal performance. High Quality, Premium Joomla Templates for Your Site